Csizi András

„Hogy egy fiatal frissen kivívott képességei nem regrediálnak-e újra gyermekkori konfliktusokba, az nagymértékben függ attól, hogy milyen rangot és milyen esélyeket tud biztosítani számára a „pajtáscsoport”, a vele egyívásúak köre, ezenkívül azonban attól is, hogy mennyire egyengeti a nagyobb társadalom a szociális játékból a munka világának élményébe való átmenet útját, s hogy milyen feltételek közt érlelődik meg benne a szilárd társadalmi felelősség. Mindennek a fiatal egyén és a társadalma között hallgatólagosan megkötött kölcsönös szerződésen kell alapulnia”  (Erik H. Erikson 1969. 78. oldal) Úgy gondolom abban, hogy Anna odáig jutott, hogy elbizonytalanodott, megingott anyai szerepében, egyik fontos hatás lehetett, hogy a társadalom milyen elvárásokat támaszt a nőkkel szemben. Ennek alakulását szeretném bemutatni magyarországi kutatási eredmények alapján. Anna nagyszüleiről a következőket tudom: anyai nagyanyja fiatalon szolgálóként dolgozott gazdag családoknál, majd házass

Anna 1977-ben született egy vidéki nagyközségben. Édesanyja könyvelőként végzett (középiskolában) és könyvelőként is dolgozott az önkormányzat egyik csoportjában. Ez élete egyetlen munkahelye. Édesapja jelenleg egy helyi intézményben dolgozik, de már több munkahelye volt. Édesanyja –megfogalmazása szerint- tipikus „jó háziasszony”. Kövér, mindenkire mosolygós, mindig rendben, tisztaságban tartotta a lakást, nagyon jól főz és ezeket fontosnak is tartja. Ezen túl viszont nehéz hozzá bármilyen más témában, szinten kapcsolódni. Édesapja alkoholista. Több mint 20 évig szinte minden nap részegségig itta magát. Az akkori munkaköre –ahogy ő fogalmazta- „együtt járt” az ivással, mert vezető volt egy üzemben, ahol az üzletkötés a kocsmában zajlott. Keveset volt otthon, de ha haza is ment, se Annával, se feleségével nem foglalkozott.  Este, hétvégén feküdt a tv előtt. A ’90-es végétől többször is járt elvonó kúrán, Annával való közös munkánk idején már több éve nem ivott. Anna általános

„Az élet vezérfonala a saját tapasztalataink folytonosan változó, egyre magasabb szintű megértése és értelmezése. Állandóan a valamivé válás, valamivé fejlődés folyamatában vagyunk.”  (Carl R. Rogers Valakivé válni, 2010. 57. oldal) 2008-ban kezdtem el egyéni segítő munkámat. Anna 2009 őszén jelentkezett hozzám problémájával együttműködésünk másfél évig tartott. Ahogy Anna története kezdett kibontakozni előttem, egyúttal egyre közelebb is került hozzám, mert sorsában voltak olyan szakaszok, pontok, amikben hasonlóságokat, párhuzamosságot véltem felfedezni a saját -10 évvel korábban megélt- sorsommal. Az egyik ilyen, amit kiemelnék, hogy évekig én is bizonytalankodtam apai szerepemben. Számtalanszor feltettem magamnak a kérdést: „Vajon elég jó apa vagyok?”. A másik hasonlóság, hogy az ő és az én második gyermekem fogantatása sem volt tudatosan tervezett. Ezért mindketten feltettük magunknak és a párunknak is azt a nagyon nehéz kérdést, hogy: „megtartsuk, vagy ne tartsuk?”