2014. június 30., hétfő

Harmadik fejezet: A női szerepek átalakulása a XXI. század második felében

„Hogy egy fiatal frissen kivívott képességei nem regrediálnak-e újra gyermekkori konfliktusokba, az nagymértékben függ attól, hogy milyen rangot és milyen esélyeket tud biztosítani számára a „pajtáscsoport”, a vele egyívásúak köre, ezenkívül azonban attól is, hogy mennyire egyengeti a nagyobb társadalom a szociális játékból a munka világának élményébe való átmenet útját, s hogy milyen feltételek közt érlelődik meg benne a szilárd társadalmi felelősség. Mindennek a fiatal egyén és a társadalma között hallgatólagosan megkötött kölcsönös szerződésen kell alapulnia” (Erik H. Erikson 1969. 78. oldal)

Úgy gondolom abban, hogy Anna odáig jutott, hogy elbizonytalanodott, megingott anyai szerepében, egyik fontos hatás lehetett, hogy a társadalom milyen elvárásokat támaszt a nőkkel szemben. Ennek alakulását szeretném bemutatni magyarországi kutatási eredmények alapján.
Anna nagyszüleiről a következőket tudom: anyai nagyanyja fiatalon szolgálóként dolgozott gazdag családoknál, majd házassága után háztartásbeli maradt, ami az akkori vidéki életformának megfelelően állattartást és földművelést is jelentett, saját célra.
Anyai nagyapja szegény, paraszti családból származott, a mezőgazdasági munka volt a megélhetési forrásuk. Később viszont, már felnőtt fejjel agrártudományi egyetemet végzett. A II. Világháború után alakuló járási Termelő Szövetkezet vezetője lett. Hitt abban, hogy a háború borzalmai után egy „új világot” építhetnek közös erővel, kemény, kitartó munkával. Belépett a munkáspártba, valamint munkásőr is volt.
Anna édesanyja az 1950-es évek közepén született második gyermekként. Nővére –Ildikó- 4 évvel volt idősebb nála. Ildikó, mint első szülött több figyelmet, több támogatást kapott, mint ő. Ahogy Anna fogalmazta: Ildikó volt a „sztár”, ő volt a szép, az okos, sikeres. Anna édesanyja nem tanult olyan jól, nem volt olyan szép, de jószívű volt és szorgalmas.
Anna édesanyja pont egy olyan világba született, ahol a nők elkezdtek megjelenni tömegesen a munkában. Az okok egyrészt gazdasági, iparosodási folyamatokkal, másrészt ideológiai okokkal magyarázhatóak. A politika igyekezett saját, a közösség szerepét az egyén, a család elé, fölé helyezni, valamint magasabb rendű értékként kezdte közvetíteni a „dolgozó nő”-t, az otthonmaradó „csak háziasszonyokkal” szemben. Hogy ezt az időszakot hogyan élték meg a nők, –az akkori politikai helyzet miatt- konkrét vizsgálatok nem tudták alátámasztani. (Pongrácz Tiborné, 2001)
Az első, ’74-ben készült felmérés eredménye azt mutatta, hogy a megkérdezettek kétharmada mondja azt, hogy egy kisgyermekes anya legfontosabb feladata a gyereknevelés, a háztartás vezetése, a család összetartása. (Pongrácz Tiborné, 2001)
Az újabb vizsgálat ideje (1977) csaknem egybe esett Anna születésével: ’78-ban a családi feladatok, kereső tevékenység összeegyeztethetőségét vizsgálva már elmozdulás volt afelé, hogy kevesebben (37%) támogatták azt, hogy egy nő ne végezzen kereső tevékenységet, valamint megjelent, mint „kompromisszumos megoldás”, a részmunkaidős foglalkoztatás, ami a megkérdezetteknek 35%-a preferált. Későbbi, már több tényezőt érintő vizsgálatok –1991- rámutattak arra, hogy a nők munkavállalásának elsődleges motívuma az anyagi kényszer, de megjelentek más, pszichikus tényezők is, pl., hogy csak otthon lenni „unalmas”. Európa más országaival történő összehasonlításban a magyar nők, anyák nagyobb arányban hangsúlyozták a család szerepét, fontosságát életükben. Ez a hozzáállás a 2000-es évek kezdetéig többször megismételt vizsgálatok szerint nem változott jelentősen. Annyit emelnék még ki, hogy annak ellenére, hogy ugyan sokan tartanák fontosnak a nők családban betöltendő hagyományos szerepét, de közben nem ezt teszik emancipációs, és gazdasági kényszer okokból. (Pongrácz Tiborné, 2001).

Érdekes volt megfigyelnem, hogy Anna anyai ági felmenői, családi hagyományai és egyben csomópontjai „együtt mozogtak” a nagy társadalmi folyamatokkal, elvárásokkal és azok változásaival.
Hiszen nagymamája (1920-ban született) egész életét a hagyományos női, anyai szerepben töltötte: a városhatárt sem nagyon hagyta el, háztartásbeliként élt. Férje mellett kitartott annak ellenére, hogy alkoholista volt, durván, lekezelően bánt vele. Sőt, Anna szerint –aki nagyon szerette őt és viszont- teljes, boldog, kiegyensúlyozott életet élt, elfogadta, hogy neki ilyen körülmények, ilyen társ adatott.
Édesanyjánál megjelent a „dolgozó nő társadalmi elvárása” (Pongrácz Tiborné, 2001) is, amit a család is közvetített felé, így neki már tanulni, majd később egyeztetni kellett a munkát a családdal. Viszont ahogy a fent említett kutatásokból is kitűnik társadalmi szinten is, ő még csak a lehető legkisebb mértékben tért el a hagyományos értékrendtől fizikai és lelki értelemben is. Hiszen: egy utcányira építkeztek a szülői háztól, egyetlen munkahelye volt helyben, és ugyanolyan beosztásban végezte munkáját nyugdíjazásáig, tehát a munkát egyfajta kötelező feladatként végezte, ami szükséges a megélhetéshez (Pongrácz Tiborné, 2001).  Közben –Anna elmondása szerint- mindig az volt számára az első, hogy a hagyományos női szerepekben teljesítsen jól: „tökéletes háziasszony” legyen: főzzön, mosson, takarítson. Emellett kiemelném, hogy az ő férje is alkoholista, aki mellett ugyanúgy végig kitartott, mint ahogy édesanyja is.
Annánál erőteljesebben jelentek meg a fent említett „emancipációs” okok: a modern társadalom és a média által sugárzott, idealizált „erős, függetlenen, karriert építő nő” képe is. Ha többet tanul, többre viheti a munkában, „karriert tud csinálni”, a házimunkát meg inkább elvégezteti egy bejárónővel. Ő nem akart otthon maradni, nem akart „jó háziasszony” lenni. Kamaszkoráig pontosan követte édesanyja útját: kötelességtudóan tanult, segített otthon, ugyanabba a középiskolába ment tanulni, ahova ő.
18 évesen ment főiskolára, kollégista lett. Elmondása szerint itt kezdett szabadabban élni: többet szórakozott, már nem csak a legjobb tanulmányi eredmény volt az elfogadható maga számára.
A főiskola után a vidéki családi házat városi panellakásra, a kevés fizetést és „egyhangú, rutinszerű, unalmas” munkát neves nemzetközi cégeknél végezett magasabb beosztásra, munkára, magasabb fizetésre cserélte, amivel elérhette a teljes anyagi függetlenséget, önállóságot.

Úgy gondolom, hogy Annában részben az okozta a feszültséget, hogy egyrészt ott éltek benne, mint generációs minták a családjában is tapasztalt hagyományos női, anyai értékek, elvárások, ugyanakkor az új társadalmi kihívások, az újfajta, önmegvalósító női kép, egyfajta „kényszerként”, húzóerőként magával hozta az elszakadás igényét is ezektől a hagyományoktól.
Nem szeretett volna már csak otthon lenni, csak háziasszony lenni, de –mint ahogy kortársai előtt sem- nem volt „kitaposott” út, minta arra, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt munka és család, a független, önálló nő és a családanya, feleség között.
(http://www.augeo.hu/)

Második fejezet: Az eset rövid bemutatása

Anna 1977-ben született egy vidéki nagyközségben. Édesanyja könyvelőként végzett (középiskolában) és könyvelőként is dolgozott az önkormányzat egyik csoportjában. Ez élete egyetlen munkahelye. Édesapja jelenleg egy helyi intézményben dolgozik, de már több munkahelye volt.
Édesanyja –megfogalmazása szerint- tipikus „jó háziasszony”. Kövér, mindenkire mosolygós, mindig rendben, tisztaságban tartotta a lakást, nagyon jól főz és ezeket fontosnak is tartja. Ezen túl viszont nehéz hozzá bármilyen más témában, szinten kapcsolódni.
Édesapja alkoholista. Több mint 20 évig szinte minden nap részegségig itta magát. Az akkori munkaköre –ahogy ő fogalmazta- „együtt járt” az ivással, mert vezető volt egy üzemben, ahol az üzletkötés a kocsmában zajlott. Keveset volt otthon, de ha haza is ment, se Annával, se feleségével nem foglalkozott.  Este, hétvégén feküdt a tv előtt.
A ’90-es végétől többször is járt elvonó kúrán, Annával való közös munkánk idején már több éve nem ivott.
Anna általános iskolában végig kitűnő tanuló volt, valamint nagyon jó szinten kézilabdázott is. Középiskolába –anyukája példáját követve- ugyanabba a nagyvárosi szakközépiskolába járt, ahova ő, amit szintén kiváló eredménnyel végzett el. Elmondása szerint nem volt kiemelkedő képességű, sikereit inkább a rendkívüli kitartásának, szorgalmának köszönhette. Pl. már a nyári szünet utolsó hónapjában nekiállt újra tanulni az előző év anyagát, hogy a következő évben könnyebben tudjon kezdeni.
Számviteli Főiskolán végzett és először könyvelőként dolgozott, de nem szerette, arra törekedett, hogy mielőbb előre lépjen. Rövid időn belül kontroller lett belőle. Sokat dolgozott és nagyon jól keresett. 3 évig párkapcsolatban élt, akivel el is jegyezték egymást, de később mégis szakítottak. Róla többet nem mesélt.
Ezután szeretett bele egy munkatársába, aki „nagy multi cégnél” vezető volt. Pál sportos testalkatú, vonzó „40-es”, elvált férfi 2 tizenéves gyerekkel.
A szerelemből összeköltözés, majd házasság lett. Mivel mindketten jól kerestek, megtehették, hogy sokat utaztak, kirándultak, járták a világot. Kis panellakásukat egyedileg alakították át, rendezték be.
Közben Anna munkahelyet váltott a még jobb fizetés reményében: egy másik „multinál” lett főkönyvelő.
A munkahelyi karrierrel párhuzamosan zajlott egy másik folyamat is benne. Egyre kevésbé érezte jól magát ebben a világában, ahol akkoriban már napi 12-14 órát kellett dolgoznia, néha hétvégén is és főnökei utasítására olyan dolgokat volt kénytelen tenni, amiket szíve szerint már nem tett volna.
Pár hónapos folyamatos „hajtás” után orvoshoz is került, mert rosszul lett a munkahelyén. Az orvos diagnózisa az volt, hogy „menedzser betegsége” van: kimerült, túlhajtott, stresszes.
2005-től elkezdett alternatív gyógymódokkal, jógával foglalkozni. Eleinte munka mellett munkatársain, szülein kezdte el alkalmazni a tanultakat, aztán mivel egyre többen kezdték el keresni, a segítségét kérni, 2007-ben kilépett a főállásából és vállalkozóként folytatta segítő, alternatív tanácsadó, alternatív gyógyító tevékenységét.
Férje eközben még vezetőként dolgozott, de ő is egyre inkább „kacsingatott” belőle kifelé.
Anna sikereit beárnyékolta, hogy egyik nőgyógyászati vizsgálatnál a HPV vírus olyan „agresszív fajtáját” találták meg nála, amitől a méhszáj-sejtjei már elkezdtek rákosodni. Az orvos azonnali műtétet javasolt, Anna viszont visszautasította a műtétet és elhatározta, hogy –hite szerint minden betegségnek lelki oka van és létezik alternatív gyógymód is- a saját eszközeivel gyógyítja meg magát. Az orvos dühös volt rá. Aláíratott vele egy nyilatkozatot, miszerint saját felelősségére utasítja vissza a műtétet.
Anna különböző gyógy-készítményeket, különleges teákat használt, valamint a luna-jóga (kifejezetten nőknek, nőkre szabott jóga) gyakorlatokat végzett. 6 hónap után ment vissza nőgyógyászhoz, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy minden eredménye negatív lett.
Ezek után döntöttek úgy férjével, hogy közös gyereket vállalnak, de sajnos a fogantatás után 10 héttel Anna elvetélt. Annát nagyon megviselte, eleinte nem értette, hogy mi lehetett az ok, hiszen már kilépett a stresszes, túlhajtott világból, egészségesen él, mégsem tudta kihordani, megtartani a gyermekét. Magát okolta. A kezdeti lelkileg mély periódus után oda jutott, hogy már ugyan nagyon sokat tud az emberi testről és annak alternatív módon történő gyógyításáról, elmélyült spirituális tanokban is, de a saját lelkével, önismerettel addig nem foglalkozott. Felismerte, hogy az utóbbi években vagy a munkája töltötte ki az életének jó részét, vagy a kliensek, és így önmagára szinte sosem jutott ideje. Másrészt azt vette észre, hogy nehezen éli meg magát nőként. Saját megfogalmazásában: „…apám vékony, csontos alakját örököltem, mély a hangom, kemény vagyok,  nem elég finom, nőies. Sokat tanultam, okos vagyok, de ha valamit át kell éreznem, együtt éreznem, az nehezen megy…”[1].
Hogy mindezen javítson, kineziológushoz, önismereti csoportba járt, elment családállításra. Úgy érezte belső bizonytalansága oldódik, önbizalma, önbecsülése növekszik, egyre jobban érzi magát a bőrében.
2008-ban megfogant ismét. Elmondása szerint volt benne ugyan szorongás: „mi lesz, ha megint elveszítem”, de nagyon sokat készült a gyermek fogadására. Rengeteg olvasott a témában, elment egy terapeutához, aki szülésre felkészítő tréninget tartott. Ő segített neki átélni, megélni a kismamasággal, anyasággal járó változásokat, a méhen belül felvenni a kapcsolatot a gyermekkel.
A sok lelki munkát siker koronázta, mert 2009 tavaszán, természetes úton, egészségesen megszületett Anna lánya: Mónika.
Anna mindent előre eltervezett: hol, hogyan, milyen körülmények között fog szülni. Közeli kórházban választott orvost, szülésznőt, de magán születés házat is meglátogatott.
Végül kórházban szült. Elmondása alapján annyi „árnyékolta be” a szülést, hogy a Mónika valamilyen bakteriális fertőzést kapott, ami miatt az orvosok antibiotikum beadását javasolták. Anna nagyon nehezen hozta meg a döntést, mert „gyógyszer ellenes” volt, de ugyanakkor nem merte felvállalni annak sem a kockázatát, hogy valami baja legyen a gyermekének, így belement a gyógyszer beadásába. Ezzel –szándékaik ellenére- kórházi tartózkodásuk is meghosszabbodott, amit szintén nehezen viselt. Végül vállalta, hogy saját felelősségükre idő előtt elhagyják a kórházat. Saját maga szervezte meg az orvosi, védőnői felügyeletet az otthonukban.
Eleinte jól érezte magát „új szerepében”, aztán ahogy múltak a hetek, egyre több szorongása jött elő. Mesélte például, hogy bár meg volt róla győződve, hogy az a legjobb a gyerekének, ha hordozó kendőben magára köti, sokat van testközelben, mégis elbizonytalanították azok a kismamák, akik ezt túlzásnak tartották, vagy szülei, akik szintén „furcsán néztek rá”.
Kialakult benne egyfajta „lázadó álláspont” ezek ellen a számára negatív hangok ellen: „csakazértis”, de a bizonytalanság is egyre erősödött benne. Ehhez még hozzájárult az is, hogy Mónika sokat sírt éjszakánként és „csak cicin nyugodott meg”, így a kevés alvástól Anna is egyre kimerültebb lett.
Azt kezdte tapasztalni, hogy egyre kevesebb, nem elég a teje. Egyre jobban szorongott amiatt, hogy „mi lesz, ha nem tudom szoptatni, táplálni Mónikát?”.
Egyre rosszabbul és egyre „rosszabb anyának” érezte magát, „folyamatos küzdelemnek”, „őrlődésnek” élte meg a mindennapokat, ezért úgy döntött, hogy segítséget kér.



[1] Anna írta le így magát 2009 téli üléseink egyikén, mikor egyre jobban tudatosodott benne mennyire meghatározta életét édesapja mintája

(http://www.augeo.hu/)

Nem vagyok jó anya Első fejezet: A témaválasztás indoklása

„Az élet vezérfonala a saját tapasztalataink folytonosan változó, egyre magasabb szintű megértése és értelmezése. Állandóan a valamivé válás, valamivé fejlődés folyamatában vagyunk.” (Carl R. Rogers Valakivé válni, 2010. 57. oldal)

2008-ban kezdtem el egyéni segítő munkámat.
Anna 2009 őszén jelentkezett hozzám problémájával együttműködésünk másfél évig tartott.
Ahogy Anna története kezdett kibontakozni előttem, egyúttal egyre közelebb is került hozzám, mert sorsában voltak olyan szakaszok, pontok, amikben hasonlóságokat, párhuzamosságot véltem felfedezni a saját -10 évvel korábban megélt- sorsommal.
Az egyik ilyen, amit kiemelnék, hogy évekig én is bizonytalankodtam apai szerepemben. Számtalanszor feltettem magamnak a kérdést: „Vajon elég jó apa vagyok?”.
A másik hasonlóság, hogy az ő és az én második gyermekem fogantatása sem volt tudatosan tervezett. Ezért mindketten feltettük magunknak és a párunknak is azt a nagyon nehéz kérdést, hogy: „megtartsuk, vagy ne tartsuk?” .

Ezek alapján úgy éreztem, hogy nem csak, mint „külső szemlélő” ismerem azt, amin keresztül megy, hanem saját életemben, lelkemben is megéltem hasonló helyzeteket apaként, férfiként. Érdekes, izgalmas folyamat volt egyszerre látni, megélni Anna jelen történetét a saját 10 évvel korábban megélt, már megdolgozott saját tapasztalataimnak tükrében.

(http://www.augeo.hu/)