2015. május 2., szombat

OTDK '97: Az osztálytanító, a főoktatás, és az epochális rendszer

Az osztálytanítónak meghatározó szerepe van a Waldorf-iskolákban, mivel 8 éven keresztül minden nap együtt van az osztályával. /A 8. év után minden osztály választhat magának egy osztályfőnököt, az addig megismert szaktanárokból. /Képzésére ezért nagy hangsúlyt fektetnek a Waldorf-tanárképzők, melyhez feltétlenül kell, hogy társuljon az egyén részéről egyfajta elhivatottság, nyitottság, fejlődni akarás, a gyerek iránti megismerési vágy, mert a pedagógus hivatás egész embert kíván.Mivel a gyermek lelkét a fogváltástól a nemi érés kezdetéig az eleven képszerű és művészi hatások tudják megérinteni, és kibontakozását megfelelő módon segíteni, ezért az osztálytanítók képzése sem elsősorban intellektuális, hanem egyfajta önmegismerő, önnevelő, művészi folyamat. Ebben a folyamatban ő maga formáz, fest, rajzol, énekel, zenél, táncol, színészkedik, improvizál, és emellett olyan gyakorlatokat végez, melyek fejlesztik kommunikációs kézségét, empátiáját, intuitív képességeit, érzékenységét a gyermek egész lényével szemben. Megtanulja a gyerek testi, lelki, szellemi változásainak, fejlődési lehetőségeinek történetét orvosi, antropológiai, pszichológiai, pedagógiai nézőpontból. Persze megtanulja a történelem, az irodalom, a matematika, a földrajz stb. tárgyak anyagát is, de ezt is annak jegyében, hogy képes legyen azt gyerek életkori sajátosságainak, temperamentumának megfelelően tanítani.Steiner szerint a tanítónak ebben az időszakban egyfajta pozitív tekintélyként, példaként kell, hogy álljon a gyerek előtt. Ezt a tekintélyt a tanító nem kivívja, hanem szeretetteljes, emberi, odafordulásának következményeként alakul ki.Az osztálytanító tartja az un. főoktatásba tartozó összes tantárgyat. Minden reggel ezzel kezdődik a nap. Ideje másfél, 2 óra. A napnak ebben a szakaszában a legfogékonyabbak, a legbefogadóbbak a gyerekek, ezért itt tanulják a nagyobb figyelmet, koncentrációt követelő tárgyakat, mint pl.: írás, olvasás, számolás /ezekből persze később irodalom, nyelvtan, matematika lesz stb. / Természetesen nem padban ülve töltik az egész időt, hanem a következőképpen épül fel általában egy ilyen óra:A tanár reggel bent várja a gyerekeket az osztályban, mindenkivel kezet fog, üdvözlik egymást, váltanak pár szót. Ha mindenki megérkezett, felállnak és elmondanak egy fohászt, mellyel kifejezik a tiszteletüket és hálájukat a világ teremtőjének, megköszönik neki, hogy ott lehetnek, hogy együtt lehetnek, hogy tanulhatnak. Ez nem vallási szertartás, nem kényszerít rá a gyerekre semmilyen nézetet, hanem egyszerűen segíti az egymásra hangolódást, és annak az érzületnek az elültetését, mely megszabja majd a későbbi felnőtt viszonyulását is a világhoz, társaihoz. A felsőbb osztályokban így hangzik egy ilyen fohász:


A világba nézek én

Melyben ragyog a napfény.
Hol csillagok szikráznak,
Hol nyugodnak a kövek,
Hol élve él a növény,
És érezve él az állat.
Hol lelkében az ember
A szellemnek otthont ad.
A lelkemben érzek én,
Mely bensőmben él.
Isten szelleme szövi át
A Nap és a lélek fényét
A távlatokban odakint,
A mélységekben idebent.
Ó Istenem, hozzád fordulok
Kérlek add, hogy erő és áldás
Munkához, tanuláshoz
Bensőmben növekedjék.
/ Rudolf Steiner /


 Ezután beszélgetni kezdenek bármiről, ami eszükbe jut. Ilyenkor előkerülhet egy rövid történet, vers, ének, de ilyenkor beszélik meg ki hiányzik, ki mit tud róla, ki látogatta meg. Ilyenkor mondják el az aznap születettek versét is, mindenkinek van ugyanis egy saját verse, amit az osztálytanító választott az adott tanulónak arra az évre.Ez a rész 20-25 percig is eltarthat, és óriási jelentősége van a gyermek személyiségének alakulásában. Az iskolába ilyen módon bevezetett gyerek tud figyelni, együtt tud működni a tanítóval, a társaival. Az együtt mondott fohász, vers, vagy ének megnyugtatja, a biztonság, az együvé tartozás érzésével tölti el őket. Ezzel a tanító nemhogy időt veszít, hanem nyer vele, mert így a gyerekeket nem kell fegyelmezni, hanem oldott családias légkörben folyhat át ez a rész az adott tárgykör tárgyalásába.Itt csak egy kiragadott példán keresztül szeretném bemutatni azt, hogyan is zajlik egy főoktatás. Az írás oktatását választottam, mert véleményem szerint ez mutatja be legszemléletesebben, hogy a Waldorf-pedagógia a legapróbb részletig figyelembe veszi a gyerek valódi igényeit, életkori sajátosságait.Első osztálytól kezdve tanulnak a gyerekek formarajzot, mely először csak a forma utánzásából fakadó mozgás átélését jelenti számukra. A tanító felrajzol a táblára egy hatalmas, színes hullámvonalat. A gyerekek a helyükről, vállból, karral kivitelezve a mozgást próbálják utánozni. Aztán a vállalkozóbb szelleműek kijárják a földön. Utána félretolják a padokat, megfogják egymás kezét és egy egyszerű dallamra, énekelve, ritmusosan lépkedve, kígyózva együtt is kijárják ezt a formát. Aztán kimennek az udvarra ott még nagyobb térben járják végig. Csak ezután másolják be a saját nagy alakú, simalapú füzetükbe, a kinyitott két oldalon áthúzódva, méhviasz színes krétájukkal, egy vonalon sokszor áthaladva, javítgatva. Ezek a formák fokozatosan bonyolódnak hurkokká, nyolcasokká, egymást keresztező vonalakká. Fokozatosan kezdenek el hasonlítani valamilyen állatra /pl.: egy hurokból fecske, abból f-betű /, vagy egy függőleges és egy vízszintes vonalból torony és abból T-betű. Ezekhez a betűkhöz mesék, történetek, mondókák kapcsolódnak, melyek bővelkednek az adott betűvel kezdődő szavakban. Csak később jutnak el oda, hogy „észrevegyék" ezt olvasni is lehet. Először csak a saját írásukat olvassák. Így a gyerek saját cselekvésére épül az írás és az olvasás tanítása, nem pedig a betűformák absztrakciójára. Mint tudjuk a mai írás is a képírásból finomodott ilyenné.Itt a festő rajzolásból és az egész test cselekvéséből, a tudatosan átélt térben, a kéz tevékenységéből vezet az út a megértés felé. Így a Waldorf-iskolákban szinte egyáltalán nincsenek diszlexiás, diszgráfiás gyerekek, akiknek a száma viszont más iskolákban növekszik.A főrész végén felállnak, közösen ismét elmondanak egy fohászt, melyben megköszönik, hogy együtt lehettek, hogy tanulhattak, bölcsebbé lehettek. Aztán előveszik a tízóraiukat, megköszönik a Napnak, a Földnek, a Természetnek, hogy megadta nekik ezt az ételt, és a tanítóval együtt elfogyasztják.A főoktatás tárgyai nem egyik napról a másikra változnak, hanem 3-4 hétig ugyanazzal a tárggyal kezdődik minden nap. Egy ilyen ciklust epochának /korszaknak / hívnak. Az epochális oktatásnak több előnye is van. Az egyik, hogy ugyanaz a személy tartja 8 évig az összes ide tartozó tárgyat. Így a gyereknek nem kell folyton más személyiséghez alkalmazkodnia, és ez ebben a korban, mint említettem meghatározó jelentőségű. Ez azért is fontos, mert könnyebben átjárhatóvá válnak a témák. Ha pl.: történelemből az ipari forradalmat tanítja, egyből elmagyarázhatja a gőzgép működését is. A másik előnye, hogy így sokkal jobban el tudnak mélyedni egy-egy anyagrészben. A két nap közötti éjszaka lehetővé teszi, hogy az adott nap anyaga, élményei rendeződjenek. Másnap nem szakad meg a folyamat, ezért egymásba fűződve a láncszemek egy sokkal mélyebb megértést tesznek lehetővé a gyerek számára.A két epocha között eltelt hosszúnak tűnő idő is a tapasztalatok szerint ugyanúgy a rendeződést, az elmélyülést segíti, és rövid ismétlés után biztosabb alapokra épülhet a következő anyagrész.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése