Második fejezet: Az eset rövid bemutatása

Anna 1977-ben született egy vidéki nagyközségben. Édesanyja könyvelőként végzett (középiskolában) és könyvelőként is dolgozott az önkormányzat egyik csoportjában. Ez élete egyetlen munkahelye. Édesapja jelenleg egy helyi intézményben dolgozik, de már több munkahelye volt.

Édesanyja –megfogalmazása szerint- tipikus „jó háziasszony”. Kövér, mindenkire mosolygós, mindig rendben, tisztaságban tartotta a lakást, nagyon jól főz és ezeket fontosnak is tartja. Ezen túl viszont nehéz hozzá bármilyen más témában, szinten kapcsolódni.

Édesapja alkoholista. Több mint 20 évig szinte minden nap részegségig itta magát. Az akkori munkaköre –ahogy ő fogalmazta- „együtt járt” az ivással, mert vezető volt egy üzemben, ahol az üzletkötés a kocsmában zajlott. Keveset volt otthon, de ha haza is ment, se Annával, se feleségével nem foglalkozott.  Este, hétvégén feküdt a tv előtt.

A ’90-es végétől többször is járt elvonó kúrán, Annával való közös munkánk idején már több éve nem ivott.

Anna általános iskolában végig kitűnő tanuló volt, valamint nagyon jó szinten kézilabdázott is. Középiskolába –anyukája példáját követve- ugyanabba a nagyvárosi szakközépiskolába járt, ahova ő, amit szintén kiváló eredménnyel végzett el. Elmondása szerint nem volt kiemelkedő képességű, sikereit inkább a rendkívüli kitartásának, szorgalmának köszönhette. Pl. már a nyári szünet utolsó hónapjában nekiállt újra tanulni az előző év anyagát, hogy a következő évben könnyebben tudjon kezdeni.

Számviteli Főiskolán végzett és először könyvelőként dolgozott, de nem szerette, arra törekedett, hogy mielőbb előre lépjen. Rövid időn belül kontroller lett belőle. Sokat dolgozott és nagyon jól keresett. 3 évig párkapcsolatban élt, akivel el is jegyezték egymást, de később mégis szakítottak. Róla többet nem mesélt.

Ezután szeretett bele egy munkatársába, aki „nagy multi cégnél” vezető volt. Pál sportos testalkatú, vonzó „40-es”, elvált férfi 2 tizenéves gyerekkel.

A szerelemből összeköltözés, majd házasság lett. Mivel mindketten jól kerestek, megtehették, hogy sokat utaztak, kirándultak, járták a világot. Kis panellakásukat egyedileg alakították át, rendezték be.

Közben Anna munkahelyet váltott a még jobb fizetés reményében: egy másik „multinál” lett főkönyvelő.

A munkahelyi karrierrel párhuzamosan zajlott egy másik folyamat is benne. Egyre kevésbé érezte jól magát ebben a világában, ahol akkoriban már napi 12-14 órát kellett dolgoznia, néha hétvégén is és főnökei utasítására olyan dolgokat volt kénytelen tenni, amiket szíve szerint már nem tett volna.

Pár hónapos folyamatos „hajtás” után orvoshoz is került, mert rosszul lett a munkahelyén. Az orvos diagnózisa az volt, hogy „menedzser betegsége” van: kimerült, túlhajtott, stresszes.

2005-től elkezdett alternatív gyógymódokkal, jógával foglalkozni. Eleinte munka mellett munkatársain, szülein kezdte el alkalmazni a tanultakat, aztán mivel egyre többen kezdték el keresni, a segítségét kérni, 2007-ben kilépett a főállásából és vállalkozóként folytatta segítő, alternatív tanácsadó, alternatív gyógyító tevékenységét.

Férje eközben még vezetőként dolgozott, de ő is egyre inkább „kacsingatott” belőle kifelé.

Anna sikereit beárnyékolta, hogy egyik nőgyógyászati vizsgálatnál a HPV vírus olyan „agresszív fajtáját” találták meg nála, amitől a méhszáj-sejtjei már elkezdtek rákosodni. Az orvos azonnali műtétet javasolt, Anna viszont visszautasította a műtétet és elhatározta, hogy –hite szerint minden betegségnek lelki oka van és létezik alternatív gyógymód is- a saját eszközeivel gyógyítja meg magát. Az orvos dühös volt rá. Aláíratott vele egy nyilatkozatot, miszerint saját felelősségére utasítja vissza a műtétet.

Anna különböző gyógy-készítményeket, különleges teákat használt, valamint a luna-jóga (kifejezetten nőknek, nőkre szabott jóga) gyakorlatokat végzett. 6 hónap után ment vissza nőgyógyászhoz, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy minden eredménye negatív lett.

Ezek után döntöttek úgy férjével, hogy közös gyereket vállalnak, de sajnos a fogantatás után 10 héttel Anna elvetélt. Annát nagyon megviselte, eleinte nem értette, hogy mi lehetett az ok, hiszen már kilépett a stresszes, túlhajtott világból, egészségesen él, mégsem tudta kihordani, megtartani a gyermekét. Magát okolta. A kezdeti lelkileg mély periódus után oda jutott, hogy már ugyan nagyon sokat tud az emberi testről és annak alternatív módon történő gyógyításáról, elmélyült spirituális tanokban is, de a saját lelkével, önismerettel addig nem foglalkozott. Felismerte, hogy az utóbbi években vagy a munkája töltötte ki az életének jó részét, vagy a kliensek, és így önmagára szinte sosem jutott ideje. Másrészt azt vette észre, hogy nehezen éli meg magát nőként. Saját megfogalmazásában: „…apám vékony, csontos alakját örököltem, mély a hangom, kemény vagyok,  nem elég finom, nőies. Sokat tanultam, okos vagyok, de ha valamit át kell éreznem, együtt éreznem, az nehezen megy…”[1].

Hogy mindezen javítson, kineziológushoz, önismereti csoportba járt, elment családállításra. Úgy érezte belső bizonytalansága oldódik, önbizalma, önbecsülése növekszik, egyre jobban érzi magát a bőrében.

2008-ban megfogant ismét. Elmondása szerint volt benne ugyan szorongás: „mi lesz, ha megint elveszítem”, de nagyon sokat készült a gyermek fogadására. Rengeteg olvasott a témában, elment egy terapeutához, aki szülésre felkészítő tréninget tartott. Ő segített neki átélni, megélni a kismamasággal, anyasággal járó változásokat, a méhen belül felvenni a kapcsolatot a gyermekkel.

A sok lelki munkát siker koronázta, mert 2009 tavaszán, természetes úton, egészségesen megszületett Anna lánya: Mónika.

Anna mindent előre eltervezett: hol, hogyan, milyen körülmények között fog szülni. Közeli kórházban választott orvost, szülésznőt, de magán születés házat is meglátogatott.

Végül kórházban szült. Elmondása alapján annyi „árnyékolta be” a szülést, hogy a Mónika valamilyen bakteriális fertőzést kapott, ami miatt az orvosok antibiotikum beadását javasolták. Anna nagyon nehezen hozta meg a döntést, mert „gyógyszer ellenes” volt, de ugyanakkor nem merte felvállalni annak sem a kockázatát, hogy valami baja legyen a gyermekének, így belement a gyógyszer beadásába. Ezzel –szándékaik ellenére- kórházi tartózkodásuk is meghosszabbodott, amit szintén nehezen viselt. Végül vállalta, hogy saját felelősségükre idő előtt elhagyják a kórházat. Saját maga szervezte meg az orvosi, védőnői felügyeletet az otthonukban.

Eleinte jól érezte magát „új szerepében”, aztán ahogy múltak a hetek, egyre több szorongása jött elő. Mesélte például, hogy bár meg volt róla győződve, hogy az a legjobb a gyerekének, ha hordozó kendőben magára köti, sokat van testközelben, mégis elbizonytalanították azok a kismamák, akik ezt túlzásnak tartották, vagy szülei, akik szintén „furcsán néztek rá”.

Kialakult benne egyfajta „lázadó álláspont” ezek ellen a számára negatív hangok ellen: „csakazértis”, de a bizonytalanság is egyre erősödött benne. Ehhez még hozzájárult az is, hogy Mónika sokat sírt éjszakánként és „csak cicin nyugodott meg”, így a kevés alvástól Anna is egyre kimerültebb lett.

Azt kezdte tapasztalni, hogy egyre kevesebb, nem elég a teje. Egyre jobban szorongott amiatt, hogy „mi lesz, ha nem tudom szoptatni, táplálni Mónikát?”.

Egyre rosszabbul és egyre „rosszabb anyának” érezte magát, „folyamatos küzdelemnek”, „őrlődésnek” élte meg a mindennapokat, ezért úgy döntött, hogy segítséget kér.

[1] Anna írta le így magát 2009 téli üléseink egyikén, mikor egyre jobban tudatosodott benne mennyire meghatározta életét édesapja mintája

(http://www.augeo.hu/)