Csizi András

Annával való együttműködésünk –ahogy fent kifejtettem- több szakaszra volt osztható, aminek egyenként is volt jellemző vezérfonala, témája. Viszont ha az egész, csaknem másfél éves folyamatra „távolabbról” tekintünk rá, akkor úgy látom, hogy az egésznek volt egy egyre kisebb hullámokban történő felfelé ívelése, közben egy nagyobb „visszalépéssel”, ami viszont rövid időn belül visszatért az eredeti szintre és tovább ívelt felfelé. Kezdetben Anna lelke „háborgott”, szinte pillanatról-pillanatra változott a hangulata a kétségbeesés, a düh, a reménytelenség között. Ahogy viszont az intenzív érzések ki tudtak belőle törni, úgy fokozatosan elkezdett kisebb „kitöréseket” produkálni. Csökkent lelkében a „nyomás”. Így lassan visszatértek, az amúgy rá jellemző logikai elemző, asszociációs képességei: a minden napot küzdelemnek megélő Anna elkezdett újra jobban figyelni saját magára, a visszajelzésekre. Hullámzásai, hangulat változásai ugyan még voltak, de ezeket már képes volt megfigyel

Mivel dolgozatom arra kérdésre kereste a választ, hogy Anna miért nem érzi magát jó anyának, és eddig tulajdonképpen a második szakasz végére el is jutottunk, a következő részeket csak röviden foglalom össze, hogy láttassam Anna lelki fejlődésének további szakaszait. A harmadik szakaszunkat 10 alkalomra terveztük a fenti célokkal. El is kezdtük a közös munkát. Pál gyerekeivel kapcsolatban az vezetett a megoldáshoz, hogy Anna előbb Pállal egyeztetve, aztán közösen négyesben átbeszélték a náluk működő szabályokat, amiket mindenkinek be kell tartani. Közösen összeállítottak egy házirendet, amit ki is függesztettek. Tudatosították a lányokban, hogy az ittlétük alatt nekik is vannak feladataik, segíteniük kell a rend megtartásában, el kell pakolniuk maguk után és a házi munkába, főzésbe is be kell segíteniük. Mivel ezeket a kereteket közösen alakították, a lányok is el tudták fogadni. Így ez a része elkezdett jól működni. Egyik alkalommal viszont Anna azzal fogadott, hogy: „terhe

A második szakasz: „erősebb vagyok” Ebben az időszakban ugyan tovább folytatódtak Anna érzelmi hullámzásai, de már nem voltak annyira mélyek és erőteljesek, hanem sokkal jobban átlátta és kezelte őket. Pl.: ha szüksége volt Pál segítségére, azt kimondta. Addig inkább elkezdte lebeszélni magát róla: „Ő is fáradt, sokat dolgozik, neki is szüksége van pihenésre. Azért tudom megtenni, hogy itthon legyek, mert ő eltart minket…” Ilyenkor egyre nőtt benne a feszültség, mert nem fejezte ki az igényét, mert „nincs joga hozzá”, ami miatt egy idő után „robbant”, ahogy ő fogalmazta: „beszóltam neki, hogy milyen szemét, hogy nem segít”. Ez annyiban változott, hogy amiatt ugyan még dühöngött, hogy Pál miért nem segít magától, miért kell neki mondani, de azt belátta, hogy így sokkal jobb, hogyha elmondja, hogy mit szeretne, mert akkor Pálnak nem kell, hogy „kitalálja a gondolatait”. Úgy gondolom, hogy ez egy fontos előrelépés volt Anna életében. Elkezdte meghaladni azt a gyermeki lelki á

Annával való együttműködésünk csaknem másfél évig tartott. A teljes folyamat bemutatása meghaladná e dolgozat kereteit, ezért a folyamat főbb mérföldköveit, jellemző történéseit emelem ki. Az első szakasz: „elegem van magamból, mindenből és mindenkiből Az első alkalmakon Anna nagyon sokat panaszkodott. Fő problémái a következők voltak: „nincs elég tejem” „Anna sokat sír éjszakánként is felébred, ezért ki vagyok merülve” „mindenki kritizál a hordozó kendő miatt” „Pál sokat van vidéken, nincs aki segítsen” „dühös vagyok, elegem van” Érdekes módon, szinte minden ilyen végletesen megfogalmazott rossz érzésének mentén eszébe jutott hasonló érzésekkel teli gyermekkori érzése is. Az egyik ilyen találkozásunk jellemzően mutatja be, mi minden dúlt egyszerre a lelkében: (…) Én: „ Feszültnek látszol…” (szemei könnyesek, feszült a tartása…) A: „ igen, mert a héten megint nem volt elég a tejem…” A: „ mint a mesében: hol volt, hol nem… egyik nap igen, de aztán másnap megi

Az első beszélgetés Én: „Tetszik a lakásod. Kedvelem a natúr fa bútorokat, az apró színes dísztárgyakat.” A: „Hát igen szép, de nagy munka volt átalakítani. Nem is voltunk itt, amikor kivágták a falat. Nagyrészt az én munkám és ötleteim valósultak meg.” –közben mosolyog, ahogy körülnéz, mintha most venné észre a részleteket. Én: „A mandalákat is Te festetted?” A: „Igen. Hiányzik is az alkotás. Mindig is szerettem valamit alkotni: festeni, rajzolni, gyöngyöt fűzni… De hát most nem ez van. Minden időmet kitölti Mónika. Szeretném jól csinálni, de úgy érzem már nem bírom… szinte egész nap egyedül vagyok itthon, Pál dolgozik, ha hazajön, sokszor itthon is dolgozik. Nincs segítségem, anyámék is majdnem 300 km-re vannak…Jó, mondjuk a szülés után anyu volt itt, és sokat segített, hogy ő főzött, mosott, mosogatott helyettem, de nem tud mindig itt lenni…” –elkomolyodik, látszik, hogy a könnyeivel küszködik. Én: „aha…jól szeretnéd csinálni, de nincs, aki segítsen, ha kell.” A:

A Rogers-i non-direktív segítő beszélgetés alapján Ahogy arra már korábban is röviden utaltam, magam is arra jutottam pedagógusi és önismereti tapasztalataim során, ahová Rogers is: „ Úgy találtam, hogy minél inkább önmagam tudok lenni egy kapcsolatban, annál alkalmasabb lesz ez a kapcsolat a segítségnyújtásra. Ez azt jelenti, hogy a lehető legteljesebb mértékben tudatában kell lennem a saját érzéseimnek oly módon, hogy azok ne váljanak szét két különböző szintre: az egyik, amit kifelé mutatok a segítő attitűdöm tükröződéseként, míg a másik egy mélyebb, valódibb, tudatalatti szinten megjelenő attitűd. Ha önmagam tudok lenni, az azzal is együtt jár, hogy a szavaimban és a viselkedésemben kifejezem a bennem lakozó érzéseket és attitűdöket. Csak ily módon válhat a kapcsolat valódivá (igazzá) és ez a valódiság –úgy tűnik- a fejlesztő tevékenység elsődleges feltétele.” (Carl R. Rogers, 2010. 65. oldal). Elsődleges célommá vált nem csak a segítő kapcsolatban, hanem az élet minden te

Dolgozatomban nem térek ki a férfivé válás, a férfi identitás kialakulására, de témám szempontjából fontosnak tartom kiemelni a férfi, mint apa, mint családfő szerepét. A téma fontosságát abban látom, hogy Pálra, mint férfire, apára mik vetülhettek a társadalom és Anna szempontjából, ami segíthette, vagy éppen korlátozhatta Annát kiteljesedésében. „Definíció szerint a családfő intézménye hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családi közösség életében, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben. A társadalom felé ő képviseli a családot, és ő vállal felelősséget családtagjaiért. A családfő intézménye tehát a tradicionális nemek közötti szerepmegosztást tükrözi a családban. A családfő pozícióját elsődleges jövedelemszerző feladata, illetve családfenntartó szerepe miatt hagyományosan a férfi, férj, családapa töltötte be.” (Nagy Ildikó, 2001. 156. oldal) Anna nagyszüleinél egyértelműen megjelent a férfi, mint cs