Kilencedik fejezet: „Úristen, terhes vagyok! Mi lesz velem?”

Mivel dolgozatom arra kérdésre kereste a választ, hogy Anna miért nem érzi magát jó anyának, és eddig tulajdonképpen a második szakasz végére el is jutottunk, a következő részeket csak röviden foglalom össze, hogy láttassam Anna lelki fejlődésének további szakaszait.

A harmadik szakaszunkat 10 alkalomra terveztük a fenti célokkal. El is kezdtük a közös munkát.

Pál gyerekeivel kapcsolatban az vezetett a megoldáshoz, hogy Anna előbb Pállal egyeztetve, aztán közösen négyesben átbeszélték a náluk működő szabályokat, amiket mindenkinek be kell tartani. Közösen összeállítottak egy házirendet, amit ki is függesztettek.

Tudatosították a lányokban, hogy az ittlétük alatt nekik is vannak feladataik, segíteniük kell a rend megtartásában, el kell pakolniuk maguk után és a házi munkába, főzésbe is be kell segíteniük. Mivel ezeket a kereteket közösen alakították, a lányok is el tudták fogadni. Így ez a része elkezdett jól működni.

Egyik alkalommal viszont Anna azzal fogadott, hogy: „terhes vagyok”…

Megdöbbentem, hiszen tudtommal nem terveztek újabb közös gyereket.

Anna elmondta, hogy ugyanúgy védekeztek, mint ahogy addig is, valahogy mégis teherbe esett. Ettől teljesen kétségbeesett. Nem tudta hogyan fogja bírni két kicsi gyerekkel, hiszen Mónika is csak éppen egy éves múlt, ő is csak éppen, hogy kezdett jobban lenni. Úgy érezte, hogy még egyszer nem bírná végigcsinálni azt, hogy éjszakázni, szoptatni…És különben is, már azt kezdte tervezni, hogy részmunkákat hogyan tudna csinálni, most ez a terve is évekkel tolódik későbbre…

Az is felmerült benne, hogy „el kellene vetetni”.

Több alkalommal beszéltük át a lehetőségeket: mi van, ha megtartja, mi van, ha elveteti? Melyik út mivel jár?

Végül Anna összeírta a lehetőségeit úgy, hogy mik a „rövid távú és hosszú távú előnyei/hátrányai.

A rövid konklúziója az lett, hogy:

• az abortusz rövid távon hozna „előnyöket”, könnyebb lenne neki továbbra is 1 gyerekkel foglalkozni, de hosszú távon nagyon rossz lenne , hogy végül is „megölt egy megszületni akaró gyermeket”.
• A gyerek megtartása rövid távon hozna nehézségeket, viszont nem maradnának benne lelkiismereti problémák, így hosszabb távon nem kellene ilyen terheket cipelnie

Hozzátette –és úgy gondolom ezt az eddig megtapasztalt erői segítették így látni- „majd megoldom vele is. Ha fel kell kelni, akkor felkelek. És talán Mónikának is jó lesz, ha lesz testvére…”

Úgyhogy a korábban megfogalmazott célokat teljesen felülírta ez a „nem várt terhesség”.

Anna kezdeti kétségbeesése fokozatosan oldódott. Amit ő kiemelt, az annak a megtapasztalása volt, hogy: „van választási lehetőségem”. És ezek után tudott amellett dönteni, hogy megtartja a gyermeket.

Később lelkifurdalása támadt amiatt, hogy az új gyermekre így gondolt, hogy akár „meg is szabadulna tőle”, „mennyivel rosszabb lehet neki így”…”Bezzeg Mónikát hogy várta, mennyire készült rá”.

Ez úgy oldódott benne, hogy segítettem neki elképzelni a születendő gyermeket. Elkezdett vele kommunikálni, bocsánatot kérni tőle.

Katartikus élményeket éltünk meg együtt. Nekem is megható volt látni, átélni, ahogy Anna „bocsánatot kér” gyermekétől és minden igyekezetével azon van, hogy „jóvá tegye a születésig hátralévő időt”. Lassan saját magának is megbocsájtott.

Bennem is felidéződött az a saját élményem a régmúltból, amikor ugyanilyen „nem tervezett módon” feleségem terhes lett. Én úgy éltem meg akkor, hogy: „éppen hogy csak kezdtünk jobban lenni anyagilag, 3 helyen dolgoztam, hogy előrébb jussunk, erre tessék…itt egy újabb gyerek, továbbra is sokat kell dolgoznom, megint nehéz időszak jön…”

Dühös voltam és tehetetlennek éreztem magam, mert azt nem tudtam volna felvállalni, hogy „elvetessük”, de nem is akartam tovább ilyen sokat „gürcölni”, újra éjszakázni…

Együttműködésünk utolsó szakaszát Anna már magával és a körülményeivel megbékélve töltötte. Jó érzésekkel, pozitív jövőképpel volt képes készülni kisfiának születésére.

Mi 2011. január végén zártuk le közös munkánkat azzal, hogy Anna nemhogy Mónikának, hanem kisfiának: Miklósnak is „elég jó anyukája lett”.

Miklós 2011. február közepén született meg épen, egészségesen.

(http://www.augeo.hu/)