OTDK '97: A Waldorf-iskolák általános jellemzése

 A Waldorf-iskolák 12 évfolyamos egységes iskolák. Mint már az előzőekben is utaltam rá ennek az iskolának nincs igazgatója, hanem a tanárok un. tanári kollégiumot alkotva szervezik és  vezetik a munkát. Minden héten egyszer összeülnek egyik délután konferenciát tartva, melynek fő témája a gyerek-megbeszélés, melyben minden probléma, gond előkerül. Név szerint megbeszélik, melyik gyerekkel mit tegyenek, hogyan segíthetnének neki. Az egész konferencia egyébként két részre oszlik: pedagógiai és technikai részre. Így a tanárok pontos képet kaphatnak arról, melyik osztályban hol tartanak, mit és hogyan tanulnak, ezért tud megvalósulni az az összhang, egymásra épültség, melyekre konkrét példákat is hozok dolgozatom további részeiben. A technikai részben beszélik meg egymással pl.: az oktatáshoz szükséges eszközök vásárlását, vagy szervezési kérdéseket, tehát minden olyan dolgot, ami az iskola zavartalan működéséhez szükséges. A tanári kollégiumnak kezdettől fogva teljes jogú tagja az iskolaorvos is, tehát ugyanúgy beleszólhat az iskola életébe, mint bármelyik tanár. Ezzel megvalósul az egész oktatási folyamat állandó orvosi felügyelete is.Ezzel összefüggésben említem meg, hogy szülő-tanár konferenciákat is tartanak, hogy a szülő is mindent tudjon az iskolában zajló eseményekről, hiszen ez alapfeltétele a harmonikus együttműködésnek. Csak így tud egymásra épülni a szülői és a tanári nevelés a gyermek érdekében. A Waldorf-iskolákban nincs osztályozás! Ezáltal óriási stressztől, nyomástól szabadul fel a gyerek. A megfelelési kényszer nem gátolja a teljesítményét. Természetesen értékelik a gyerek munkáját, fejlődését, de részletesen írásban félévkor és év végén. Ebből a gyerek pontosan magára ismerhet, tudni fogja azt miben és hol kell még javulnia. A gyermekben egyfajta természetes kíváncsiság él a világ dolgai iránt. Ezt, ha a tanár megfelelően fordul felé és nem irtja ki belőle, akkor ez a gyerekben meg is marad. Ezért nincs szükség az osztályzatok, felmérések, vizsgák és egyéb kilátásba helyezett retorziók „motiváló" hatására. Így a gyerek nem az osztályzatért, nem az érettségire, nem a papírért tanul, hanem azért, mert természetéből fakadóan kíváncsi és meg szeretné ismerni a világot. Hogyan tudnak így beilleszkedni a társadalomba az itt végzettek? Hát úgy, hogy egy még 13. évet töltenek el a itt a gyerekek, és ezalatt az egy év alatt felkészítik őket az állami érettségi vizsgára. Németországi több évtizedes tapasztalatok alapján a Waldorf-iskolások nagyobb számban jelentkeznek az érettségi vizsgára, és nagyobb arányban, jobb eredménnyel szerepelnek, mint az egyéb középiskolában végzettek. Pedig őket ugye folyton osztályozták, felmérték, vizsgáztatták az érettségire készítették fel, „megszokták" a stressz helyzeteket, míg a Waldorf-iskolások 12 évig „csak játszottak, szórakoztak", mégis jobban teljesítettek. Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy míg az állami iskolákból kikerültek között sok a neurotikus, szorongó, asztmás, gyomorfekélyes fiatal, addig a Waldorf-iskolákból jövő gyerekek egészségesebbek, ráadásul kreativitásban, tanulási képességeikben is felülmúlják kortársaikat. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Waldorf-iskolák beleilleszkednek az adott kultúrkörbe, szűkebb és tágabb környezetükbe. Az európai iskolák a zsidó-keresztény, görög-latin és a germán hit és mondavilág értékeire, erkölcsös embereszményére építenek. Nem vallást oktatnak, hanem az ebben a kultúrában fellelhető értékeket közvetítik, állítják a gyerek elé példaként az erkölcsös, mindig segítőkész, emberi viselkedést.Ehhez kapcsolódnak a Waldorf-iskolák ünnepei, melyek szintén ebből a kultúrkörből táplálkoznak és szintén az emberi cselekedeteket, hősies tetteket állítja előtérbe. Ezáltal itt megvalósul az a cél is, amelyet a NAT „Kapcsolódás Európához és a nagyvilághoz" című fejezetében megfogalmaz. A Waldorf-iskolákban minden hónapban tartanak egy un. hónapünnepélyt, melynek keretében minden osztály 10-15 percben bemutatja, hogy hol tart éppen a tanulásban, mi újat tanultak. Hospitálásom idején láthattam egy ilyen napot. Előre kiírt sorrend alapján következtek az osztályok. Kint az iskola aulájában tornapadokat tettek ki a nézők és a többi osztály számára. Ezekre az előadásokra nem készülnek külön, hanem csakis azt mutatják meg egymásnak, amit egyébként is tudnak. Nem öltöznek ünneplőbe, hétköznapi ruhákban teljesen úgy viselkednek, mintha egy megszokott óra lenne. A tanár is velük együtt részt vesz a produkciókban, és egyáltalán nem „ciki", ha eltéveszt valamit.Ennek a szokásnak megint csak több jelentősége van. Egyrészt a gyerekek kezdettől fogva szerepelnek, kiállnak és mivel nincs meg előtte az a készülődés, a hibátlanságra törekvés, a stressz, hogy „jaj, nehogy elrontsam!", ezért itt is teljesen felszabadultan tudják azt produkálni, amit egyébként órán is csinálnának. A másik jelentősége az, hogy a kisebbek látják a nagyobbakat, példaként állnak előttük, törekedni fognak feléjük. A harmadik, hogy ez az alkalom is segíti az iskolának egységes közösséggé válását.Ilyen alkalmak még az év végi nagy ünnepségek, amelyek jellegükben hasonlítanak a hónapünnepélyekre, de már sokkal nagyobb szabásúak. Erre az alkalomra már készítenek jelmezeket, díszleteket az előadásokhoz stb. A Waldorf-iskolák következő jellemző sajátossága, hogy osztálylétszámaik viszonylag nagyok: 30-35 fő. Tapasztalataik szerint erre azért van szükség, mert a kisebb létszámú csoportokban a gyerekek túlságosan a tanítóhoz kötődnek, ami hátrányosan befolyásolja egymás közti kapcsolataik kialakulását. Ezek az iskolák a világon elsőként kísérleteztek enyhén értelmi fogyatékos gyerekek „normál" csoportba történő felvételével. Tapasztalataik azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik a felvételkor verbálisan és intellektuálisan elmaradtak ugyan társaiktól, de ezen kívül pl.: zenei érzékük, vagy rajzkészségük, vagy kézügyességük jó volt, azok a 9-11. életévük környékére behozták lemaradásaikat anélkül, hogy külön fejlesztették volna. Egész idő alatt csak abban erősítették, amiben jók voltak, egyéb területeken pedig az osztály húzta magával őket. Ezekben az iskolákban nincs bukás sem. Ez egyfajta megelőlegezett bizalom, melyet a tapasztalatok szerint a gyerekek meg is hálálnak, és később behozzák lemaradásaikat.Elöljáróban ennyit szerettem volna elmondani a Waldorf-iskolákról. Természetesen ez a kép a dolgozat egésze után sem lesz teljes. Itt csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy érdemes a Waldorf-pedagógiával foglalkozni, mert eredményei jelentősek.